Pályázatok
Mobil menü

Chernel-kastély

Vissza
Tömördön áll a Chernel-kastély klasszicista épülete, amely korábban keramikus alkotóház volt.
Chernel-kastély

Chemel György építtette egy XVIII. századi kastély helyén 1809-ben klasszicista stílusban. A II. világháborút követően a kastélyban lakásokat, majd 1962-ben kultúrházat alakítottak ki, majd egy keramikus házaspár lakta(Fehér László és felesége). Ezután 2019-ben új tulajdonosa lett mely teljes egészében elkezdte felújítani. Felújítások azóta is folynak.  Parkja a kastéllyal egyidős.

Érdekesség, kronosztikont látunk a homlokzaton, vagyis a latin szövegből összeolvasható nagy betűk kiadják az évszámot: 1809. Ekkor épült a kastély, Chernel György ekkor kötött házasságot egy Zmeskál Teréz nevű hölggyel. A két család címere is jól kivehető a bejárat fölött. A férj úgy gondolta, emléket állít a szintén abban az évben (1809-ben) Győrnél megesett napóleoni csatának is, ahova ő maga is elment karddal, hogy megvívjon a franciákkal. A frenetikus győzelem miatt örökítették meg a sikert az ifjú pár otthonán. A homlokzat felirata: A franciákkal a béke megköttetvén azok elvonultak a Rábától és a Dunától.

A kastély felújításának elkészültét kíváncsisággal várjuk!

 


Forrás: https://www.vaol.hu/

Forrás: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/vas-varmegye-1C4AE/vasvarmegye-kozsegei-1C5BD/tomord-chernel-kastely-1CB6A/

 

KözadatpanaszhírdetményKözponti Információs Közadat-nyilvántartásE-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL